Egy mára már sok helyen feledésbe merült, de szerencsére újabban számos helyen újjáéledő hagyományt szeretnénk feléleszteni. A helyi kis közösségek feltámasztását, amelyek az elmúlt 50 évet leszámítva mindig fontos szerepet töltöttek be az emberek életében, hiszen hatékonyan segítették a családok mindennapjait.
2005 óta működik kisebb megszakításokkal egy dél-balatoni egyesület, amelynek célja, hogy ezt az önszerveződést egy valódi közösséggé formálja. Nem csak a gyerekekkel való építő együttlét köré szerveződve, hanem esetleg más tevékenységek mentén is, amelyekről röviden annyi mondható el, hogy élhetőbbé tehetik mások számára is a világot.
A Libikókát is ennek szellemében hoztuk létre és szeretnénk működtetni.